A Baumgarten alapítvány
Dokumentumok IV-V. 1941-1951

5000 Ft

Elfogyott

Kategória:

Leírás

A Magyarországon egykor a Nobel-díj után emlegetett Baumgarten-díj történetének legnehezebb időszakába, a fasizálódó hatalom részéről ért támadásokba, majd az állami betiltást megelőző nehéz évekbe nyújt betekintést a Baumgarten Alapítvány működésére vonatkozó dokumentumokat közlő gyűjtemény utolsó két kötete. Az alapítvány ügyeiben érintettek, illetve a díjért folyamodók, valamint a hivatalos szervek levelezése mellett az összeállító a korabeli sajtóvisszhangnak is nagy teret szentelt, így nem csupán az alapítvány működésébe tekinthetünk bele, nemcsak a díjazások körüli személyes indulatok, sérelmek, remények és a kulisszatitkok tárulnak fel az olvasó előtt, de az alapítványt és a kuratórium működését körülvevő közhangulatból is ízelítőt kapunk. A második kötet végén található függelék – egyebek közt – közli az alapító Baumgarten Ferenc végrendeletét, valamint az összes vonatkozó hagyatéki dokumentumot, az alapítvány szervezeti felépítését és egy kihajtható melléklet formájában a Baumgarten család leszármazását, családfáját is. Az öt kötetre vonatkozó névmutatóval záródó dokumentumgyűjtemény forrásértéke messze túlmutat az alapítvány történetén – a húszas-harmincas-negyvenes évek magyar irodalmi életének alapos ismeretéhez nélkülözhetetlen, beszerzése a korábbi kötetek mellé minden nagyobb irodalomtörténeti gyűjteménybe javasolt.

További információk

Szerkesztette

Téglás János

Sorozatcím

Babits kiskönyvtár

ISBN

9789634464228

Kiadás éve

2007-01-01

Oldalszám

320+391

Kiadó:

Argumentum Kiadó

Vélemények

Még nincsenek értékelések.

„A Baumgarten alapítvány
Dokumentumok IV-V. 1941-1951” értékelése elsőként

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.