Zrínyi-Újvár emlékezete

2800 Ft

Out of stock

Category:

Description

A költő-hadvezér Zrínyi Miklós által a Dráva és a Mura összefolyása közelében, a Mura bal partján, Kanizsával szemben, hódoltsági területen 1661-ben emelt Zrínyi-Újvár fontos szerepet játszott a nemzetközi oszmánellenes tervekben, s casus belliként szolgált az 166364. évi nagy török háború kirobbanásában. Ennek során az oszmán hadak több mint háromhetes ostromot követően, 1664. június 30-án elfoglalták, majd július 7-én elpusztították, újjáépítésének tilalmát pedig az 1664 augusztusában megkötött vasvári békébe is belefoglalták. A mindössze három évig fönnállt erősség ezt követően végleg eltűnt a föld színéről, bár helyét a térképek még a XVIII. század elején is jelezték. Stratégiai jelentőségéhez és a róla fönnmaradt röplapok és képi ábrázolások nagy számához képest mindezidáig meglehetősen kevés biztos információval rendelkezünk Zrínyi-Újvár helyéről, jellegéről, keletkezésének és elestének körülményeiről. Ennek oka nemcsak a vár teljes pusztulása, hanem szerepének eltérő megítélése már a kortársak körében is. Ezért a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Somogy és Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, valamint az érintett két önkormányzat amelynek a területén feküdt a hajdani vár : a ma Somogy megyéhez tartozó Őrtilos és a Zala megyei Belezna összefogásával 2005-ben megkezdődött a sáncok és az 1664. évi ostrom nyomainak a terepen való meghatározása és ezzel párhuzamosan a levéltári, az elbeszélő források, valamint a képi ábrázolások összegyűjtése, aminek eredményeként 2010 nyarán megindulhatott a várudvar régészeti feltárása is. A kötet tanulmányai e még korántsem lezárt kutatási program eddig elért sikereiről számolnak be, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy felhívják a figyelmet a Zrínyi keze nyomát őrző egyetlen olyan emlékhelyre, amely a mai Magyarország területén található.

Additional information

Szerkesztette

Hausner Gábor, Padányi József

ISBN

9789634466574

Kiadás éve

2012-09-12

Oldalszám

244

Kiadó

Argumentum Kiadó

Reviews

There are no reviews yet.

Be the first to review “Zrínyi-Újvár emlékezete

Your email address will not be published. Required fields are marked *